Abban mind egyetérthetünk, hogy a növények otthonossá, barátságossá teszik lakásunkat, tisztítják a levegőt, javítják a közérzetet. Nem mindegy azonban, hogy melyiket mely helyiségben helyezzük el. Érdemes figyelni a növény fény-, hely- és vízigényére, illetve arra, hogy milyen hatása lehet az emberi szervezetre. Ebben nyújtunk most segítséget.

Nappali

Általában ez a lakás legnagyobb és legforgalmasabb helyisége, így különösen fontos megfigyelni, hogy milyen fényviszonyok vannak, és ehhez igazítani a növények helyét. Nappaliba kiváló lehet az esernyőfa, a különféle pálmák vagy a vitorlavirág. Ez utóbbi kifejezetten igénytelen növény, remekül érzi magát kevésbé fényes helyeken is.

Hálószoba

Bár kétségkívül esztétikusak, vannak növények, amiket semmiképp nem szabad a hálószobában tartani. Ilyen például a liliom – nem csak az illata erős, de akár még allergiát is kiválthat az arra érzékenyekből. Ebbe a helyiségbe érdemes olyat választani, ami tisztítja a levegőt. A madagaszkári aranypálma növeli a páratartalmat, ami kifejezetten előnyös azok számára, akik gyakran küzdenek légúti panaszokkal. Hasonlóan jó választás ezen kívül az aloe vera, az anyósnyelv vagy akár a közönséges borostyán is.

Fürdőszoba

A magas páratartalmat kedvelő növények közé tartozik a rákvirág vagy a vízipálma. A boston páfrány is kifejezetten jól tűri a fürdőszobai körülményeket, emellett erős levegőtisztító hatással is bír. Az anyósnyelvet itt szintén bevethetjük, rendkívül strapabíró növény. Nagy népszerűségnek örvend manapság a filodendron, mely a fürdőszoba legszebb dísze lehet: kedveli a félárnyékos helyet, és nem igényel sok öntözést.

Dolgozószoba

Az agglegénypálmának nincs nagy tápanyag igénye, jól tűri az árnyékot és a száraz levegőt, nem igényel sok törődést, a dolgozószobába megfelelő választás, hiszen ez a lakásnak egy kevésbé mozgalmas helyisége. A tarka dracéna vagy az illatos sárkányfa is is jól érzi magát ilyen körülmények között, mert mindkét növény jól alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz.

Ha segítségre van szüksége a tökéletes otthon megvásárlásához, válassza a Raiffeisen MindigFIX Lakáshiteleit! Látogasson el weboldalunkra, és kalkulálja ki a törlesztőjét.

 

2020.11.05.

Szobanövénykalauz – mit hova érdemes tenni a lakásban?

Abban mind egyetérthetünk, hogy a növények otthonossá, barátságossá teszik lakásunkat, tisztítják a levegőt, javítják a közérzetet. Nem mindegy azonban, hogy melyiket mely helyiségben helyezzük el. Érdemes figyelni a növény fény-, hely- és vízigényére, illetve arra, hogy milyen hatása lehet az emberi szervezetre. Ebben nyújtunk most segítséget. Nappali Általában ez a lakás legnagyobb és legforgalmasabb helyisége, így különösen fontos megfigyelni, hogy milyen fényviszonyok vannak, és ehhez […]
2020.10.22.

Kuckózásra fel! Rendezze be saját olvasósarkát

Beköszöntött az ősz, és ezzel kezdetét vette a kuckózás, a forró italok, a kötött zoknik és a lecsendesedés időszaka. Egyre rövidebbek a nappalok, hűvösek az éjszakák, és szívesebben töltjük otthon az estéket, mint egy pörgős nyári napon. Éppen ezért jó, ha otthonunkban van egy saját kis helyünk, ahol el tudunk vonulni olvasni, lazítani. Találjuk meg a tökéletes helyszínt Válasszuk a lakásnak egy olyan helyiségét, ahol […]
2020.10.08.

Itt van az ősz, irány a kert!

Tévedés lenne azt gondolni, hogy az ősz beköszöntével véget ért a szabadtéri tevékenységek időszaka. A nappalok ugyan hűvösebbek, nincs már olyan ereje a napnak és az eső is egyre gyakrabban esik, van azonban ennek előnye is: elérkezett a kertrendezés ideje! Javítsuk fel a talaj minőségét! Az őszi hónapok a fák, cserjék és füvek számára a megújulást jelentik, hisz több energiát képesek fektetni gyökérzetük fejlődésére és […]
2020.09.24.

Babaszobából gyerekszoba – Tippek, jó tanácsok, praktikák

„Olyan gyorsan felnőnek!” – halljuk gyakran az emberek szájából. Nagy előkészületek folynak egy kisbaba érkezésekor, de legalább ennyi fejtörést okozhat az is, ha a gyermek kinövi a babaszobát, és újra be kell rendezni a kis birodalmát. Mire lehet szükség ilyenkor? Segítünk! Kiságy csere Az első és legfontosabb dolog a rácsos ágy cseréje. Nagy mérföldkő az első „igazi” ágy egy gyermek életében, és számtalan lehetőség közül […]
2020.09.10.

5+1 jó tanács ingatlan vásárlása előtt

Egy új ingatlan vásárlása előtt számtalan dolgot kell végiggondolnunk. Hosszú távú elköteleződést jelent, így nem lehet elkapkodni a döntést. Nincs bevált recept vagy hiánytalan lista ahhoz, hogy mi mindenre kell figyelni, de az alábbiakban összegyűjtöttünk 5+1 fontos szempontot, amik alapján érdemes mérlegelni egy ekkora döntés előtt. 1. Elhelyezkedés, infrastruktúra Már a helyszínre érkezéskor érdemes figyelnünk: milyen a közlekedés? Milyen a forgalom? Mennyi idő alatt lehet […]
2020.08.27.

Egyetlen lakás – 4 stílus

Lakásvásárláson gondolkodik? Bemutatunk 4 stílust, amivel segítünk inspirálódni! Ha sikerült kiválasztani az önnek való stílust, igazán egyedivé varázsolhatja otthonát! Minimalista stílus – amikor a kevesebb több Bár a minimalista stílust leginkább a nagy terek jellemzik, nem igaz, hogy egy kis lakást ne lehetne így berendezni. A fő szempontok, hogy a lakás fényes, világos legyen, a színek harmonizáljanak egymással, és törekedjünk a letisztultságra, szimmetriára, arányokra. Fontos, […]
2020.08.13.

A nyár slágere: teraszdekorációs tippek

Legyen akár egy egész kicsi erkélyünk vagy hatalmas teraszunk, abban mind egyetértünk: mindig jól esik kicsit kiülni, nézelődni, beszélgetni, levegőzni vagy meginni egy pohár bort. Éppen ezért nem mindegy, hogy ezt milyen környezetben tesszük! Íme 4 tanács, hogyan lehetne feldobni a teraszunkat. Növények minden mennyiségben! A növények otthonossá teszik lakásunkat, megnyugtatnak minket, jó érzés, ahogy meghálálják a törődést! Egy egész kicsi teraszt is fantasztikusan fel […]
2020.07.30.

Kalandra fel! Járja be a világot lakóautóval!

Végtelen utak, csodás naplementék, nyugalom és szabadság… Ki ne játszott volna el valaha a gondolattal, hogy egy lakóautóval járja be a világot? Ki ne szeretné felfedezni a természetet, a kis falvakat, strandokat, távol a nyüzsgő turistalátványosságoktól? Itt az idő belevágni a kalandba! Lépjen ki a komfortzónából! Vitathatatlan, hogy egy szálloda kényelméről nehéz lemondani, de nincs fogható ahhoz a szabadsághoz, amit egy lakóautó nyújt! Érdemes kilépni […]
2020.07.16.

4 költséghatékony tipp lakásunk megújításához

Ha lakásdekorálásról van szó, könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy jóval többet költünk rá, mint amit eredetileg terveztünk. Ennek azonban nem kell így lennie! Összegyűjtöttünk 4 tippet, ami bemutatja, hogy egészen apró változásokkal is sokat tudunk javítani otthonunk összképén. Függönyvásárlásra fel! Egy jól megválasztott függöny remekül fel tudja dobni a lakást. Keretet ad az ablaknak, és friss lendületet a szobának. Választhatunk letisztult darabot, vagy akár […]